Örökség visszautasítása vagy örökségről lemondás

Mi a különbség az örökség visszautasítása és az örökségről való lemondás között?

A két fogalom nem szinonimája egymásnak.

 

Örökségről lemondani addig lehet, amíg az örökhagyó él, ugyanis az örökösnek az örökhagyóval kell megkötnie ezt a megállapodást. Örökségről lehet részben vagy egészben lemondania a törvényes örökösnek. A jognyilatkozatnak a jogszabály által meghatározott alaki feltételeknek kell megfelelnie. A lemondás az ún. kötelesrészre is kiterjed, vagyis az örökhagyó halálát követően az örökös egyáltalán nem örököl semmit, ha a lemondás a hagyaték egészére terjedt ki. Lemondás előtt mindenképp javasolt a meglévő, illetve a jövőben keletkező vagyon felmérése, mert a lemondást semmissé tenni csak szűk körben lehetséges.

 

Örökséget visszautasítani csak az öröklés megnyílása után lehet, vagyis az örökhagyó halálát követően. Ez az örökös egyoldalú nyilatkozata, melyben kijelenti, hogy nem kíván örökölni. Míg örökségről lehet részben lemondani, addig örökséget csak egészben lehet visszautasítani. A visszautasítás történhet írásban, de történhet a hagyatéki eljárásban akár szóban is, alakiságokhoz tehát nem kötött. Visszautasításra a gyakorlatban akkor kerül sor, ha a hagyaték passzív vagyont tartalmaz (tartozások, hitelek, kölcsön).

 

Mindkét jogintézmény esetén a végeredmény azonos, az adott fél nem örököl, a törvényi sorban következő személy lesz az örökös.